2010-02-02

Izgalmas kakassült mogyorós kakaóval



Hozzávalók
1,5kg-os fiatal kakashoz:

5 ek szójaszósz
30 g pirított, darált mogyoró
4 ek kakaópor (cukormentes)
1 nagy gerezd fokhagyma összenyomva
1,5 pohár natúr joghurt
1 ek mogyoróolaj

frissen őrölt színes bors
1 dl sovány tej
sütni való burgonya (köretnek)
rozmaring


Elkészítés

1 Egy mixerben keverjük el az összes hozzávalót a tej és a mogyoró kivételével. Most a mogyorót is keverjük hozzá, de már ne a géppel, hogy ne törjön túlságosan össze.
2 Forgassuk a kakast ebbe a keverékbe, ha az időnkbe belefér akkor pácoljuk is néhány órán át.
3 Tegyük a kakast egy kerámiatálba, a kakaós szósszal pedig keverjük a tejet, majd öntsük nyakon vele a húst.  Süssük kellemesen omlósra, az első fél órában 200º-os sütőben, majd 180º-on.
Nekem kb.2 óra alatt sült meg.
4 A burgonyát vastagabb karikákra vágva ugyancsak a sütőben süssük, sóval, rozmaringgal és egy kis olívaolajjal meglocsolva.

Nincsenek megjegyzések: