2011-08-12

Sült libacomb bazsalikomos nektarinnal - ahogy a Bock Bisztróban készül



Ezt a zseniális ebédet néhány héttel ezeőtt a Bock Bisztróban fogyasztottam, és annyia ízlett, hogy muszáj volt itthon is elkészítenem, főleg azért, mert a barackszezon derekán vagyunk még, és idén bazsalikomból is van bőségesen a kertemben. Meg is néztem rögtön a Bock Bisztró receptjei között, hogy felkerült-e már, de sajnos nem találtam. Pedig a fő alapanyagaim már megvoltak hozzá, és csak nem ment ki a fejemből az étel. Na jó, kacsacomb helyett ugyan „csak” libacombot kaptam, de semmivel sem volt rosszabb, mint az eredeti. :-)
Meg is kérdeztem az oldal szerkesztőjétől - Reményik Árontól -, hogy tervezik-e a recept megosztását a vendégekkel/olvasókkal, és azt a választ kaptam, hogy tervben van már, de addig is be fogja szerezni számomra! Úgy is lett: néhány napon belül megérkezett a recept, gyorsan el is készítettem. Nagyon-nagyon finom lett, itt is még egyszer köszönöm szépen!
Azt nem tudom sajnos, hogy a recepttel Bíró Lajost vagy Varju Viktort lehet-e dicsérni, de az biztos, hogy ezúttal is kifogástalan. Újabb kedvencünk lett.

Aki nem járt volna még a Bock Bisztróban, feltétlenül látogasson el hozzájuk; nem fog csalódni. A héten kardamomos nektarinnal szervírozzák a kacsacombot!


A recept elkészítése igencsak egyszerű: a titok nyitja a fűszerezésben és az alacsony hőfokon való lassú sütési időben rejlik.


Hozzávalók
2 személyre

2 db kacsa- vagy libacomb bőre óvatosan bevagdalva
kb. 13 g fűszerkeverék: tengeri só, rózsabors, koriandermag, 1 db pici szegfűszeg, 1/4 darab csillagánizs (vagy ánizsmag) 1/4 szem borókabogyóból összeállítva és mozsárban összetörve, vagy őrölve
3-4 db nektarin meghámozva, félbevágva
friss bazsalikom

köretjavaslat: vadrizzsel kevert párolt rizs


Elkészítés

1 A combokat bedörzsöltem  a fűszerkeverékkel, jénai tálba fektettem őket. 130°-on 90 percig, majd 165°-on további negyven percig sütöttem lefedés nélkül. Időnként meglocsoltam a zsírjával.
2 Mikor a húsok megsültek, kivettem őket a tepsiből, félretettem. Utána leöntöttem a libazsírt a tepsiből, majd egy kevés vajjal felszedtem az alján lévő pörcöket. Átöntöttem egy serpenyőbe, beleforgattam a félbevágott nektarinokat, adtam hozzá egy jó nagy maréknyi friss bazsalikomot és egy kevés akácmézet, jól összeforgattam, megfuttattam.

Azonnal tálaltam a pirosra sült libacombok mellé. Mennyei.


Tipp: Ez a recept szerintem nektarin helyett sárga- vagy őszibarackkal is jól működik.

3 megjegyzés:

Ami írta...

Kacsa, kacsa, kacsa! Jó, jöhet a libacomb is :) Mindkettőt imádom.
Mondjuk a hús-gyümölcs párosítás annyira nem a kedvencem, de itt szívesen megkóstolnám.

Selectfood írta...

Én nagyon szeretem a gyömölcsöt hús mellé. Próbáld csak ki Ami, szerintem meg fog változni a véleményed! ;o)

Vicuska írta...

Én is szeretem a hús-gyümölcs párosítást!