2010-11-06

Krémes brokkolileves


Ez a leves nem a megszokott tejszíntől lett krémes, hanem egy párolt vöröshagyma alapon készült besamelmártástól. Egyszerűen isteni. Olyan amit ki kell próbálni, és biztosan jól működik más zöldségekkel is.

Hozzávalók

500 g brokkoli kisebb darabokra vágva a szárával együtt
100-120 g vöröshagyma finomra aprítva
35 g fehér búzaliszt
20 g vaj
2 dl sovány tej
tengeri só
frissen őrölt fekete bors

1 Enyhén sós vízben főzzük meg  a brokkolit, majd egy szűrőlapáttal emeljük ki őket egy edénybe, a levet pedig tegyük félre.

2 A vöröshagymát tegyük egy lábasba és futtassuk meg a vajon. Szórjuk rá a lisztet, keverjük jól össze, majd apránként adagoljuk hozzá a lisztet, mindíg simára keverve.

3 Tegyünk egy merőkanálnyi főzőlevet az edénybe, ismét keverjük csomómentesre, majd forgassuk bele a brokkolit is. Ízesítsük ízlés szerint.
Adjunk még hozzá valamennyivel több levet, mint ami ellepi. (nálam ez kb. 6 merőkanálnyi volt) Forraljuk össze, és botmixerrel törjük át az ízlésünknek megfelelően.
Én szeretem ha egy kicsit darabos marad.

Így önmagában is finom leves, de lehet pirított kenyérkockákkal és/vagy reszelt sajttal megszórva fogyasztani.

Nincsenek megjegyzések: