2012-03-05

Gyömbéres-mákos aranydurbincs (Dum ki Machhali)


Ez az indiai recept; a Dum ki Machhali a legújabb szakácskönyvemből, az India Cookbookból származik. Szinte semmit nem változtattam rajta, csak én egész halból készítettem és lényegesen kevesebb vaj felhasználásával. A recept 100 grammot ír!
Bármilyen, de inkább tengeri, fehér húsú halból megfőzhető, halfiléből ráadásul még hamarabb el is készül, mint egészből. Ja, és az ízek még intenzívebben át tudják járni a halhúst.
Aki szereti az indiai ízvilágot, vagy egyszerűen csak valami másra vágyik, annak biztosan ízleni fog.


Hozzávalók

2 db konyhakész aranydurbincs (ki is lehet filézni vagy más halat használni)
a páchoz
35 g gyömbér
15 g fokhagyma
kb. 5 ek víz
12 g kókuszreszelék
16 g mák
2 g sárga mustármag
2 ek frissen facsart citromlé
100 g natúr joghurt
1 tk őrölt római kömény
tengeri só, chili ízlés szerint

1/4-1/4 tk az alábbi fűszerekből őrölve: fahéj, szerecsendió, fekete kömény, zöld kardamom, 2 db szegfűszeg
kevés ghee vagy vaj

Elkészítés

1 A páchoz egy aprítógépben vagy darálóban a gyömbérből és a fokhagymagerezdekből egy kevés víz hozzáadásával készítsünk sűrű, egynemű pasztát, majd keverjük hozzá a többi hozzávalót is.
Ha egész halakat használunk, akkor tegyünk a halak belső üregébe a páckeverékből, a többivel pedig vonjuk be alaposan mindkét oldalán. Hűtőben egy lefedett tálban vagy egy zacskóban pácoljuk egy órán keresztül.
2 Egy fedővel rendelkező edényben hevítsünk fel egy kevéske vajat, majd helyezzük fele a halakat, vagy halfiléket. Öntsünk rá minden pácot, és adjuk hozzá óvatosan az őrölt fűszerkeveréket is. Fedjük be fedővel és közepes hőfokon főzzük addig, míg a halak megfőnek. Félidőben fordítsuk meg őket.

Én az egyik nyeremény Delimano edényemet avattam fel ezzel az étellel, és minden túlzás nélkül mondhatom, hogy tényleg egy remek termékcsaládról van szó. Még kevesebb zsiradékkal, és alacsonyabb hőfokon készülhetnek benne az ételeink.

Párolt jázmin rizzsel és nyers reszelt céklával tálaltam.

7 megjegyzés:

Eva írta...

Tiszta egzotikum! Biztos nagyon fincsi lehet. Én idáig nem nagyon kacsintgattam az indiai konyha felé....lehet, hogy eljött az ideje? A kép pedig gyönyörű. Nincs igazság, hogy én ilyen béna vagyok fotózás terén. :-(

Erika írta...

Imádom az indiai konyhát, no meg a halat is. Nagyon guszta!

Selectfood írta...

Tök jó, hogy felkeltettem az érdeklődésed az indiai konyha iránt. :) Szerintem kezdésnek érdemes lenne elmenned egy jó kis indiai étterembe. Találtam egy Taj Mahal nevű éttermet ott nálatok. Na?

Ami a képet illeti, nagyon köszi a dicséretet! Pedig gondolkoztam azon, hogy nem is teszem fel a receptet, mert nekem meg pont nem nagyon tetszett a fotó. Amúgy éppen ma gondoltam, hogy egyre jobb képeket csinálsz te is! ;)

Selectfood írta...

Erika, akkor ez neked való recept! Szólj ám, ha kipróbálod. ;o)

chriesi írta...

Húúú ez nagyon finom lehet!

Névtelen írta...

Nagyon izgalmas ez a recept! Mióta belefúrtam magam az olasz konyha részleteibe, a keleti vonal nagyon háttérbe szorult...talán itt az ideje, hogy arrafelé is nézelődjek kicsit ;-)
Gaba

Selectfood írta...

Criesi, tényleg az! Annak aki szereti a mákot és a céklát is, annak különösen. ;)

Gaba, köszi! Egy picit talán nálam is háttérbe szorult, de a londoni gasztroélmények változtattak ezen. Ott kizárólag a keleti konyha remekeit ettük - autentikus éttermekben.