2011-12-15

Bolo-rei - Királytorta


A karácsonyi időszak jelképe Portugáliában, ami az elnevezése ellenére inkább kalács, mintsem torta.

Hagyományosan november végétől Dia de Reis-ig vagyis a háromkirályok napjáig, avagy vízkeresztig (január 6-ig) szokás fogyasztani. Formáját tekintve kerek, lyukkal a közepén, puha kalácstésztája pedig bőségesen tartalmaz csonthéjasgyümölcs-magvakat, kandírozott gyümölcsöket és mazsolát is, továbbá a teteje is díszítve van velük, akár csak egy korona. Mindemellett a keresztény legenda szerint más jelentést is tulajdonítanak neki: az aranyló kérge az aranyat, a gyümölcsök a mirhát, az illata pedig a tömjént szimbolizálja.

Szokás a tésztájába sütni egy szem lóbabot is, annak pedig aki megtalálja, gondoskodnia kell a következő évi bolo-rei-ről. A legenda szerint Gáspár, Menyhért és Boldizsár nem tudták maguk között eldönteni, hogy melyiküknek jusson a megtiszteltetés, hogy elsőként megajándékozhassa az újszülött Jézust. Ekkor egy péknek eszébe jutott, hogy süt egy lóbabot a kalácsba, amit három részre osztottak, és amelyikük megtalálta a babot, azé lett a megtiszteltetés. (Arról azonban nem szól a történet, hogy melyikük volt a szerencsés hármójuk közül.)
További érdekesség, hogy hagyományosan egy úgynevezett brinde-et, meglepetést is szoktak a kalácsba sütni - általában egy fém kitűzőt -, aminek a megtalálója vált a nap királyává. Ezt a szokást mára már betiltották az uniós jogszabályok szerint - biztonsági okokból.

A bolo-rei egy változata a bolo-rainha (királynőtorta), ami kandírozott gyümölcsök nélkül, kizárólag olajos magvakkal készül, és az alábbi recept szerint ugyancsak elkészíthető.


Hozzávalók

600 g világos búzaliszt
1 kis csipet
25 g friss élesztő
1 dl kézmeleg víz
130 g vegyes kandírozott gyümölcs (ízlés szerint felaprítva vagy egészben hagyva) és mazsola + még a tetejére
130 g csonhéjasgyümölcs-keverék: dió, blansírozott mandula, fenyőmag + még valamennyi a tetejére
115 ml vörös portói bor
130 g olvasztott vaj
130 g világos nádcukor
1-1 db biocitrom és bionarancs lereszelt héja
3 db nagyobb tojás + 1 tojássárgája a kenéshez






Elkészítés

1 A kandírozott és a csonthéjas gyümölcsöket keverjük össze és áztassuk be a portóiba.
2 A kézmeleg vízbe tegyünk egy evőkanálnyi nádcukrot, morzsoljuk bele az élesztőt, adjunk hozzá 50 g lisztet, keverjük össze és futtassuk fel.
3 Az olvasztott vajat keverjük össze a cukorral, és robotgéppel dolgozzuk krémessé. Adjuk hozzá a biocitrusok lereszelt héját és a tojásokat is egyesével, mindegyik után alaposan elkeverve. Öntsük bele a felfuttatott élesztőt, dolgozzuk homogénre a masszát.
4 Keverjük el a csipet sót a liszttel, majd keverjük össze a tojásos masszával és gyúrjunk belőle rugalmas tésztát. (A megfelelő állag eléréséhez - ha szükséges - adhatunk még egy kis langyos vizet.)
5 Mikor a tészta már összeállt, gyúrjuk hozzá egyenletesen a lecsepegtetett gyümölcsöket is. Ha a tészta nagyon ragadna, hintsük meg még egy kevés liszttel.
6 Fedjük le egy konyharuhával és kelesszük langyos helyen 5 órán keresztül.
7 Mikor megkelt, gyúrjuk át a tésztát, formázzunk belőle kör alakú kalácsot, aminek fúrjuk ki a közepét, egy koszorút kialakítva.
Ahhoz, hogy a lyuk kelés után is megmaradjon, tegyünk valamilyen hőálló formát a közepébe.
Rakjuk a tésztát egy kivajazott-lisztezett tepsibe és langyos helyen ismét kelesszük a duplájára. (30°-os sütőben 40-45 perc kell a tésztának)
8 Mikor másodjára is megkelt a tészta, óvatosan kenjük le a tojássárgájával és díszítsük fel bőségesen kandírozott és csonthéjas gyümölcsökkel.
9 Toljuk 175-os sütőbe és süssük 15 percig alulról a 2. rácson, majd a megfelelő szín elérése után fedjük be alufóliával a bolo-rei tetejét, tegyük át a középső rácsra, és süssük még további 25 percig. Az idő letelte után hagyjuk még 5-10 percig a kikapcsolt sütőben.




Díszítésként meg lehet hinteni egy kis porcukorral a tetejét, de én sosem szoktam.

Megjegyzés: Kezeletlen héjú citrusok híján tanácsos inkább elhagyni a citrushéjak felhasználását, erről bővebben ebben a cikkben lehet olvasni.

Az idei Kifőztük magazin adománygyűjtő különszámához ezzel a recepttel csatlakoztam.

11 megjegyzés:

Bors and Pepper írta...

Ennél "portugálabb" karácsonyi sütivel nem is jöhettél volna! Sokkal jobban néz ki a Tiéd, mint amit a boltokban lehet kapni, biztos százszor finomabb is!

Selectfood írta...

:D Köszi. Jobb kávéházakban azért lehet igazán jót kapni, de a látszat nem csal: tényleg nagyon finom lett.
Meg is sütöm a napokban, de most kandírozott gyümölcsök nélkül. Ehhez a recepthez jól jön a fenyőmagod! ;-)

Névtelen írta...

@ Bors and Pepper!
Hol lehet ilyet boltokban kapni? :)

Selectfood írta...

Kedves Névtelen,
ebben én is könnyen tudok segíteni: a legtöbb Pasteleriában találsz, boltokban, hiperekben inkább ne vegyél...

Marika írta...

Érzem az illatát, az emésztőnedveim beindultak!

Selectfood írta...

Az még lemaradt, hogy 7 évig én is Portugáliában éltem, nem véletlenül van itt ennyi portugál recept. :)

Selectfood írta...

Marika, pedig most csak egy sima kenyér sül! ;o)

Ami írta...

Annyira guszta! Jöhet a többi portugál recept :)

Selectfood írta...

Lesznek még, most van is kettő a piszkozatok között. ;)

Roza írta...

Kétséget kizáróan finom lehet!:)

Marika írta...

Illik hozzá a neve!