2014-02-25

Konyhakiállítás 2014.

A Konyha már a spájzban van

Tervezgetjük és ábrándozunk róla, rengeteg fotót és katalógust nézünk át, miközben
keressük az igazit. És a Konyhakiállításon végre találkozhatunk is vele, az új konyhánkkal!

A Konyhakiállítás február 28-március 2. között ötödik alkalommal várja látogatóit a 2014-es
bútor- és konyhagép premierekkel, design díjas fejlesztésekkel, valamint kiegészítő-, kisgép-
és konyhafelszerelési újdonságokkal a Budapest Sportarénában.

Az építkezés vagy konyhafelújítás előtt állóknak minden korábbinál több konyhabútor
stúdió mutatja be idei modelljeit. A 2014-es konyha trendeknek megfelelően előtérbe
kerülő sötét fal- és felületszínek, valamint a nyitott és üveges tároló szekrények mellett
egyedi minimalista és klasszikus darabokkal is találkozhatnak a konyhaválasztás előtt állók.

A konyhai nagygép márkák szintén a rendezvényre időzíti új kollekcióik hazai debütálását,
melyeket nem csak kiállítva, hanem használat közben is megismerhetünk.
A konyhához szervesen kapcsolódó étkezőhelyiség bútorai idén is az étkező dizájn szigeten
jelennek meg, ahol a legnevesebb márkák vadonatúj fejlesztései mellett hazai tervezők
munkáival is találkozhatunk

Egész napos bemutatókon ismerhetjük meg az új generációs konyhai kisgépeket, például
azt is, amelyik egyesíti a konyhai robotgépet és indukciós főzőlapot. Így ugyanazzal a géppel
tudjuk a tésztát dagasztani, megfőzni, és elkészíteni a hozzávaló szószt, de készíthetünk vele
húsos ragukat, vagy párolhatunk benne halat, zöldséget is.

A Siemens Gasztro Színpad házigazdái, Havas Dóra és Bede Robi bemutatói mellett igazi
kuriózumnak ígérkeznek a Béterv lakásétterem illatba zárt fogásai, a TV-ből ismert sztárséfek
pedig most is interaktív programokkal készülnek a helyszíni fellépésre.

Feltétlenül regisztráljunk a www.konyhakiallitas.hu oldalon, hogy esélyünk legyen megnyerni
a fantasztikus nyeremények egyikét, a fődíj egy 2,5 Millió Ft értékű konyhabútor a Nonoart
felajánlásával!

Kedves Olvasóim! Kedvet kaptatok a kiállításhoz? A Facebook-oldalamon egy villámjáték keretén belül most 4 szerencsés személy páros belépőt nyerhet rá!

A játék 2 napon keresztül; február 27-én este 8 óráig tart, utána sorsolok a random.org segítségével.

Konyhakiállítás
2014. február 28 – március 2.
Budapest Sportaréna
www.konyhakiallitas.hu

Nincsenek megjegyzések: