2010-02-07

Martinis sertésborda zöldségpürével


Hozzávalók
a húshoz

sertésborda, ízlés szerint csonttal vagy anélkül (vagy más sertéshús felszeletelve)
salotta vagy sima hagyma
száraz Martini

frissen őrölt színes bors
olívaolaj
vaj

a körethez:
burgonya
alma
petrezselyemgyökér
sárgarépa
főzőtejszín



Elkészítés

1. Egy serpenyőben forrósítsunk fel olívaolajat. A bordákat sózzuk, borsozzuk és mindkét oldalán 3-3 percig magas hőfokon süssük, majd további 6 percig közepes hőfokon. Fontos, hogy ne nyúljunk a húsokhoz a sütés első szakaszában, hogy szépen meg tudjanak pirulni.
Vegyük ki a seprenyőből, tegyük félre és tartsuk melegen a húsokat.
2. A felesleges zsiradékot öntsük ki a serpenyőből, dobjuk rá a csíkokra vágott hagymát, pirítsuk meg egy kicsit és öntsük fel Martinivel, igy ami a hús sütésekor leragadt (nem leégett!), az feloldódik, ízesítve ezzel a szószt.
Ha közepesen megpárolódott a hagyma, vaj hozzáadásával tegyük bársonyossá (1 db hagymához 1 ek vajat tettem), olvasszuk fel benne és már önthetjük is a húsra.
3. A püréhez a hozzávalókat hámozzuk meg, daraboljuk kis kockákra, enyhén sós vízben főzzuk meg.
A puha zöldségeket, almát, botmixerrel pürésítsük annyi tejszínnel amennyivel kellemesen krémes, de nem folyós pürét kapunk.

Megjegyzés: A püréhez nagyjából egyforma mennyiséget használtam mindenből.
A sertésborda eredeti receptje Chuck Hughes által készítve itt található. 
Nagyon ízletes, egyszerű és gyors, érdemes elkészíteni.

Nincsenek megjegyzések: