2014-04-11

Kecskesajtos céklaburger kendermagkrémmel - A Nagy Donum Terrae Teszt 2. hetére

A Donum Terrae és Tóth-Nacsa Ági; a Boldog Kukta blog szerzője szervezésében a hetekben zajlik A Nagy Donum Terrae Teszt (most a főételeké a szerep), amelynek keretein belül 3 héten keresztül 8-8-8 gasztroblogger próbál ki egy-egy kiváló minűségű magkrémet, és mutatja - mutatjuk - meg, hogy milyen sokoldalúan felhasználhatóak ezek a termékek.

Én a kendermagkrémet szerettem volna közelebbről megismerni, és Áginak köszönhetően erre alkalmam is nyílt. Előzőleg már kísérleteztem a céklapogácsákkal, amelybe a saját készítésű kecskesajtkrémemet tettem, majd a kendermagkrém ízének előzetes ismerete nélkül is nagyon el tudtam képzelni a kecskesajtos céklával. Aztán miután megkóstoltam, csak még erősebb késztetést éreztem az elképzelt vega burger megvalósítására.  És ha már „gyomnövény” magjából készülő krém kerül a tányérunkra, akkor más vadon termő zöld is illik mellé. Nem igaz? Elindultam hát az erdőbe némi medvehagymát, komlóhajtást és mezei kakukkfüvet szedni.
(A medvehagyma bár már nálunk is virágzik, azért találtam még olyan töveket, amelyekről tudtam még gyűjteni néhány levelet.)

A kendermagkrém egyébként telitalálat: 100% kendermagból készül, krémes, ízét leginkább a pisztáciához és a földimogyoróhoz hasonlítanám. Meggyőződésem, hogy - a többi magkémhez hasonlóan - nem csak sós, hanem édes ételek elkészítésére is ugyanúgy alkalmas. Én biztosan tovább folytatom vele a kísérletezést és nagyon örülök hogy bekerült a konyhámba.

A kendermagról néhány szóban:

„A kendermagnak nagyon magas a fehérjetartalma (20-25%), ezzel vezető pozíciója van a növényi fehérjeforrások között.
 Magas rosttartalma (35%) kedvezően hat az emésztésre, enyhe béltisztító hatása van.
A benne lévő ásványi anyagokkal könnyen pótolhatjuk szükségletünket: magas a cink, magnézium, kálium, kalcium, kén, vas és foszfor tartalma.
A szervezet számára nélkülözhetetlen esszenciális (a szervezet nem tudja előállítani őket) aminosavakat tartalmaz, olyan arányban, ahogy arra szervezetünknek szüksége van.” 
 A teljes leírás a Donum Terrae honlapján olvasható.




És hogy én konkrétan mit készítettem: Kecskesajtkrémes céklaburgert kendermegkrémmel, erdei zöldsalátával, almával és mezei kakukkfüves, pikáns steakburgonyával - egészségesen módon, ActiFry-ban és sütőben sütve.
 Recept:


Hozzávalók

a bucikhoz
kb. 8 db-hoz
  • 500 g fehér tönkölyliszt
  • 7 g finom tengeri só
  • 25 g egész sárga mustármag
  • 50 g puha vaj
  • 2,5 dl kecsketej (pasztőrözött)
  • 1 db (kb. 50 g) szobahőmérsékletű tojás, plusz egy pici tojás a kenéshez
  • 1 ek nádcukor
  • 15 g friss élesztő
  • különféle magvak a szóráshoz: lenmag, szezámmag, tökmag, mák
a kecskesajtos céklapogácsákhoz
kb. 8 db-hoz
  • 250 g nyers cékla nagylyukú reszelőn lereszelve
  • 8-10 db medvehagymalevél (vagy spenót vagy snidling vagy más zöld)
  • 1 db kisebb lila vagy vöröshagyma lereszelve vagy finomra aprítva
  • 2-3 gerezd fokhagymanyomón átpréselt fokhagyma - amennyiben nem áll rendelkezésre medvehagyma
  • 1 db (50-55 g) tojás
  • 100 g kecskekrémsajt - én ezt teljes kecsketejből magam készítem, de erről részletesebben majd egy másik posztban írok
  • kb. 60 g finomra aprított sheetake gomba
  • tengeri só, frissen őrölt fehér bors
  • 100 g tönkölypehely
továbbá
  • Donum Terrae kendermagkrém
  • medvehagymalevél, komlóhajtás, spenót, (vad)snidling, csalán, tyúkhúr, rucola, saláta vagy bármilyen más zöld leveles zöldség - ízlés és lehetőség szerint
  • 1-2 db alma vékony szeletekre vágva

  • 1 kg meghámozott burgonya vastag szeletekre vágva (ennyi fér egyszerre az ActiFryba) ha van újburgonyánk akkor azt természetesen meg se hámozzuk
  • 1 ek pirospaprika
  • 1 kk őrölt cayenne-bors
  • 2-3 ek olívaolaj
  • egy kisebb maroknyi mezei kakukkfűlevélke
  • tengeri só


Elkészítés

1 A burgerzsemlékhez melegítsük kézmelegre a tejet. Nagyjából olvasszuk fel benne a vajat, keverjük hozzá a tojást, adjuk hozzá a nádcukrot és morzsoljuk bele az élesztőt.
A tönkölylisztet keverjük össze a sóval és a mustármaggal - aki intenzívebb mustárízt szeretne, törje  össze a magokat -, majd öntsük a folyadékhoz és gyúrjunk belőle tésztát - kézzel vagy dagasztógéppel. Ha nagyon ragadna, adjunk hozzá még egy kis lisztet.
Fedjük be egy tiszta konyharuhával és huzatmentes helyen kb. 45-60 perc alatt kelesszük a duplájára.
2 A céklapogácsához alaposan keverjünk össze minden hozzávalót és tegyük félre körülbelül egy órára, hogy a tönkölypehely meg tudja szívni magát, és ne essenek majd szét a pogácsák.
3 Ha megkelt a tészta, gyors mozdulatokkal gyúrjuk át és osszuk 8 egyforma részre. Formázzunk belőlük kis kerek cipókat és helyezzük őket egymástól megfelelő távolságra egy kilisztezett tepsire.
Huzatmentes helyen - vagy a sütőben 30 °C mellett - kelesszük őket újabb 30-40 percig.
Miután másodjára is megkeltek, kenjük le a tetejüket az enyhén felvert tojással és alaposan hintsük meg a hozzávaló közt felsorolt magvak valamelyikével.
175 °C-os (légkeveréses) sütőben, alulról a 2. rácson 20 perc alatt süssük készre a bucikat.
4 A steakburgonyához is keverjük össze alaposan a hozzávalókat és 40 perc alatt süssük készre az ActiFry-ban. Ha nincs, akkor pedig sütőben süssük meg.
5 A céklás keverékből kézzel formázzunk 8-10 db pogácsát és ActiFry-ban 20 perc alatt vagy sütőben kb. 30-40 perc alatt süssük készre. (Én a kíváncsiság kedvéért néhányat olívaolajban is megpróbáltam kisütni, de ezek sikerültek a legkevésbé jól, és a legnagyobb óvatosság mellett is megégtek egy picit. Leginkább az ActiFry-ban készülteket szerettem, majd ezt a sütőben sült változat követi.)
6 Ha használunk komlóhajtást és/vagy csalánt a burgerbe, akkor azokat néhány másodpercre mártsuk forró vízbe, vagy egy serpenyőben szelidítsük meg a csalánt.

A burger összeállítása:
Vágjuk ketté a zsemléket, pakoljuk meg zöldekkel és néhány szelet almával, erre kerüljön egy céklapogácsa, majd ismét zöldek és a kendermagkrém. Fogyasszuk a pikáns steakburgonyával és aki teheti és szereti, egy pohár jól behűtött sörrel.


Tipp: A teszt időtartama alatt (tehát a jövő hét végéig, ápr. 20-ig) a Donum Terrae magkrémek 15% kedvezménnyel vásárolhatóak meg a D.T. webáruházából. A kedvezmény érvényesítéséhez a rendelés leadásakor a blogger szót kell beírni a kuponkódhoz.

Érdemes lesz figyelni a Facebookot is, mert minden héten van/lesz közönségszavazás, ahol a heti szavazók között sorsolásra kerül egy-egy kóstoló a Donum Terrae kivételes termékeiből. (Ez volt az 1. heti mappa, ez pedig a 2. heti mappa.)


Frissítés! 2014.04.15.: a 2. heti ételkreációk közül a zsűri tetszését leginkább a céklaburgerem nyerte el, így ez a recept került ki győztesen a főételek közül! Nagyon örömmel tölt el, ugyanakkor meg is lepett ez a tegnap esti nagyszerű hír, hiszen jobbnál jobb ételekkel készült minden résztvevő erre a fordulóra is.

7 megjegyzés:

Gabi írta...

Nagyon tetszik ez a hamburger, izgalmasnak tűnik a benne a céklapogácsa. Szuper ötlet cakumpakk! A fotó pedig csodás! :)

Selectfood írta...

Nagyon köszi, Macskanyelv!

Az általad készített szezámkrémes előétel sem semmi, bármikor szívesen fogyasztanék belőle. És azok a guszta fotók! ♥
http://suniskanal.blogspot.hu/2014/04/szezamkremes-falatkak-zoldfuszeres.html

Zita írta...

Isteni vega burger! Már meg is osztom a Zizi kalandjai FB oldalán a bejegyzésed linkjét! :)

Selectfood írta...

Köszönöm szépen, Zita! Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet! ;)

Gabi írta...

Ó, nagyon kedves vagy, köszönöm! :)

Zsuzsa írta...

Gratulálok, ez volt tényleg a legjobb recept!

Selectfood írta...

Köszönöm, Zsuzsa! :)