2011-01-04

Diéta vagy életmód?

Diéta?



Vagy életmód?
kép innen


Az adta az apropóját ennek a bejegyzésnek, hogy a közelmúltban egy bizonyos diétára buzdító oldalon, a módszerrel nem egyetértő véleményt nyilvánítottam, és észrevételeket tettem. Mint ahogy előre sejtettem, kizárólag negatív, sőt, egyenesen a személyemet sértő reakciókat kaptam vissza.

Ezért leírom itt, a saját bogomban a saját véleményemet, a tapasztalataimat, ami talán sokaknak hasznára fog válni, ellenben biztosan lesznek olyanok, akiknek nem fog tetszeni.

Szeretném leszögezni az elején, hogy nem szánom senkinek sem személyes kritikának, nem áll szándékomban senkit megsérteni. Ez az én véleményem az egészségmegőrzésről, az életről, az étrendről, és az életmódomról. Ebben hiszek, és ezt javaslom mindenkinek. 
Szerencsére nem tartozom és nem is tartoztam a túlsúlyos emberek közé, így nem a túlsúlytól megszabadult történetemet írom le.
Lehet azt mondani, hogy „szerencsés alkat valaki” vagy azzal a kifogással élni, hogy: „sajnos én örököltem a hajlamot, a családban mindenki túlsúlyos”, ám én általánosságban véve ebben nem hiszek. Az én családom több tagja is túlsúlyos (rájuk nem én főzök), és abból amit látok, mindez a helytelen és mértéktelen táplálkozásra vezethető vissza, nem is kérdéses.

Természetesen a túlsúly nem mindig a nem megfelelő étrendből adódik (nagyobb az energiabevitel mint az energiafelhasználás), bizonyos esetekben lehet genetikai, hormonális vagy gyógyszer okozta is az elhízás. A legtöbb esetben azonban mégiscsak az étrend okolható a nem kívánt kilókért.

Az átlag magyar ember – tisztelet a kivételnek - nagyon sok zsíros húst fogyaszt (ide értem a füstölt szalonnát, a zsírszalonnát, kolbászokat, virsliket, felvágottakat is), mértéktelenül eszik bő napraforgóolajon kisütött ételeket (húst, sajtot, gombát, karfiolt, lángost, burgonyát stb.), rengeteg cukrozott, mindenféle mesterséges színezékekkel, ízfokozókkal dúsitott ételeket, kilószámra fogyaszt finomított kristálycukorból, és margarinból készített süteményeket, leveles tésztát, alig vagy egyáltalán nem fogyaszt halat (a 2010-es évben a magyar lakosság egy főre jutó átlag halfogyasztása 4 kg (!) volt), kevés zöldséget és gyümölcsöt eszik, és kevés testmozgást végez.
Az alacsony halfogyasztás egy része érthető, a magyarok nagy része állítja, hogy nem szereti a halat. Miért is? Talán mert szálkás. És ez részben igaz is; a tavi vagy a folyami halaink valóban szálkásak, a ponty nagyon zsíros, sok tóban fogott hal iszap ízű, és a balatoni emlékeinkben főként a száraz , de olajban úszkáló hekk él. És nem vagyunk hozzászokva a halfogyasztáshoz, ami szerintem betudható annak, hogy sajnos nincsen tengerünk.
A tengeri hal egészen más, elég csak egy kis tengeri sóval meghinteni, grillezni és már fogyasztható is. Tudom, hogy még mindig nem olyan egyszerű itthon halakhoz hozzájutni, de egyre több helyen, és egyre nagyobb a választék, és azért nem csak őrületes, hanem jutányos áron is hozzá lehet jutni. Hosszú távon pedig megéri a befektetés, hiszen az egészségünkről van szó. A „nem szeretem” pedig ne legyen mentség.
Még valami; az emberek nagy része kevés folyadékot is iszik. Én személy szerint ismerek olyan embert aki ferdén nézett rám, mikor a nyári nagy melegben (vagy máskor) vízzel kínáltam, mondván, hogy „nem szereti” és soha nem is iszik (!). És gyümölcsöt sem. Meg a zöldséget sem. Akkor mit eszik és mit iszik? Nem az egészségtelen életmód miatt hízik véletlenül?

Hiszem, hogy azok vagyunk, amit megeszünk, vagy ha úgy tetszik, akkor azzá leszünk, amit megeszünk. Véleményem szerint a diéta nem megoldás. Életmódot kell váltani, és egészséges életmódra kell nevelni a gyermekeket is.

Diétával – bármilyennel -, a szervezetük sanyargatása és megtévesztése mellett, néhány embernek sikerül „ledobnia” x kg-ot, de a diéta befejeztével legtöbbször visszatérnek – tisztelet a kivételnek - a korábban megszokott és fogyasztott étkekhez, és velük együtt lassan, de biztosan a plusz kilókhoz is, majd vele együtt az egészségügyi problémákhoz is.

Az energiaszükségletet az alapanyagcsere és a fizikai tevékenység határozza meg. Ha „nem csinálunk semmit”, mert például ülőmunkát végzünk, tv-t nézünk, álldogálunk, szervezetünk akkor is dolgozik. A nyugalmi anyagcserére a teljes energiafelvétel bő 70%-a fordítódik, ilyenkor a szervezet legnagyobb felhasználói az agy, az izmok és a máj.
A sejtszintű folyamatoktól a szervek működéséig minden, így pl. a szívverés, az emésztés, sőt a verejtékezés is energiát igényel. Ez az alapanyagcsere. Az alapanyagcsere energiaigénye egyénenként különböző, ez pedig függ az energiafelvétel nagyságától, illetve az ember testtömegétől.
Minél nagyobb a zsírmentes testtömeg, alapanyagcseréjéhez annál több energia szükséges. Ezért aztán a a férfiak esetében az alapanyagcsere energiafelhasználása 5-10%-kal meghaladja a nőkét, de az energiaigény időben is változik: az életkor előrehaladtával tízévenként 2-3%-kal csökken. Különböző állapotok befolyásolják, (például a menstruációs időszak, a lázas állapot, az alvás), és számos hormonális változás is befolyásolja (például a pajzsmirigy hormonjai). Az alapanyagcseréhez, vagyis a létfenntartáshoz szükséges energiát a szervezet mindig megpróbálja előállítani. Amikor valaki diétázik és kisebb az energiafelvétele a szervezet lelassítja az alapanyagcserét, hogy a bevitt kevés energiából is biztosítsa az életben maradást. Ezért aztán, amikor leállunk a diétával még a normális mennyiségű ételtől is hízni kezdünk, mert az energiafelhasználás egyik komponense (az alapanyagcsere) már jóval kevesebb energiát igényel.

Én a „szétválasztott” vagy 90 napos diétában sem hiszek. Ha valaki például húsmentes napot tart, de megeszik egy, vagy több adag sajtos-tejfölös tésztát, amit esetleg előzőleg még olajjal is meglocsolt, hogy nehogy összeragadjon, az nem hiheti, hogy le fog fogyni (sajtok általában 40%-os míg a sima tejföl 20%-os zsírtartalomú), de az sem aki fogyasztó teát iszik, mellé pedig megeszik egy jó nagy adag extra édes-margarinos süteményt. Nevetséges, nem?
Nagyon hasznos olvasmány található itt, a Vitaminszigeten a 90 napos diéta megcáfolásáról.

Nem az evésről kell leszokni, vagy annyira lecsökkenteni az étkezések számát, hogy hosszú (5-6) órán keresztül éheztessék magukat az emberek, hanem az étrenden kell változtatni. A fogyni vágyóknak az egészségtelen élelmiszereket kell egészségesre lecserélnie, a hízlaló élelmiszereket csökkenteni, elhagyni, vagy kevésbé hízlalóra cserélni, és mértékletesen étkezni.
Ez egy életmód, nem diéta. Nem egy csodamódszer, ahol 1-2 hónap alatt meg lehet szabadulni a hosszú évek alatt felszedett kilóktól, de érdemes változtatni, mert ez egy hosszú távú befektetés, és meglesz a gyümölcse.
A testsúlyt megtartani kívánó, vagy egyszerűen az egészségesen élni akaró embereknek is követnie érdemes. Mindemellett pedig fontos a megfelelő mennyiségű folyadék (főként szénsavmentes ásványvíz, vagy kiváló minőségű csapvíz, cukrozatlan tea, 100%-os gyümölcslé akár vízzel higítva) fogyasztása, és a rendszeres testmozgás is.

Bővebben már írtam itt az egészségtelen élelmiszerekről, és javaslatokat tettem a helyettesítésükre, illetve részleteztem azt is, hogy miért is fontos megtenni ezeket a lépéseket az egészségünk érdekében.

Szeretném még leszögezni, hogy az egészséges étrend alapja az az, hogy minőségi alapanyagokból, egészséges módon készítsük el az ételt.
Példának okáért éppen tegnap néztem Jamie Oliver egyik DVD-jét, amiben feltöltődés és tanulás céljából utazza körbe Olaszországot. Ellátogat Pugliába is - amely az ország egyik legszegényebb régiója -, hogy megtudja hogyan étkezik a szegényebb réteg. (jav.: egészen pontosan egy pugliai faluban jár) Meglepettségére és legnagyobb megelégedettségére a szegényebb emberek is egészséges étrendet folytatnak ott is; a gyermekek ismerik és szeretik a zöldségeket, gyümölcsöket, a közétkeztetés az iskolában jobb nem is lehetne, csak egyfajta ebéd van, de az minőségi. Törvény írja elő a bio alapanyagok felhasználását, és tilos hamburgert vagy olajban kisütött ételeket adni a gyermekeknek a helyi iskolában. Abban a faluban állítják az olaszok, hogy a hamburger a McDonaldsba való. Volt is náluk egy ilyen étterem, de érdeklődés hiányában 3 hónap nyitvatartás után be kellett zárni.
Érdemes elgondolkodni ezen.

Talán sokan tudják már, de mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy a mediterrán étrendet az UNESCO kulturális örökség védelmével foglalkozó kormányközi bizottsága 2010 őszén a világörökség részévé nyilvánította.
Nem véletlenül. A mediterrán étrend sok olívaolajat, gabonát, zöldséget, friss és aszalt gyümölcsöt, alacsony zsírtartalmú tejtermékeket, halat, húst tartalmaz. Vörös húsból készült étel csak ritkán kerül az asztalra. Hetenként legfeljebb négy tojást fogyasztása, és a mérsékelt borivás is alapvető eleme a diétának. (kb. napi 2 dl főként száraz vörösbor)

Az olaszok - a milánói menedzsertől a nápolyi halászig - a harmadik évezred elején többnyire még mindig azt eszik, ami frissen, abban az idényben a közelükben terem. A háziasszonyok nagy része a piacon kistermelőktől vásárol, és abból a bazsalikomból csippent le, amely cserépben a teraszán zöldül. És mindezt anélkül, hogy reggeltől estig azt ismételgetnék magukban, hogy a mediterrán konyha hagyományát ápolják.
„A mediterrán étrend teszi azt, hogy az olasz férfiak átlagéletkora 78 év feletti, a nőké 84. A British Medical Journal szaklap írta, hogy azzal, amit Itáliában eszünk, 13 százalékkal csökken a Parkinson- és az Alzheimer-kórban való megbetegedés veszélye, 9 százalékkal pedig a szív- és érrendszeri panaszoké" - olvasható a Coldiretti honlapján.

Mindez nem csak az Olaszországra érvényes, hanem a többi mediterrán étrendű országra; Portugáliára, Spanyolországra, Franciaországra, Görögországra, Ciprusra, Marokkóra vagy Máltára is.

Mindennapi testmozgás és megfelelő folyadékfogyasztás mellett, együnk jó alapanyagokból egészségesen elkészített ételeket, de mértékkel, mert jóból is megárt a sok!


Néhány felhasznált forrásom:
UNESCO
A szénhidrátok és a fizikai aktivitás
Netambulancia.hu

11 megjegyzés:

Tálaló írta...

Azt gondolom nagyon tényszerű és érthető amit írtál.Nekem ugyan van túlsúlyom,de mégis egyetértek veled.Én az elmúlt egy évben jöttem rá igazán,hogy belőlem az akarat hiányzott eddig.Igyekeztem egészségeseket főzni,enni,csak a napi rohanásban ez nem mindig sikerült.S valószínű,hogy többet is ettem a szükségesnél.Csak mikor várandós lettem,s már nemcsak magamért voltam felelős akkor kezdtem sokkal tudatosabban étkezni.Ha magasabb szénhidráttartalmú ebédet készítettem,csak nagyon keveset ettem belőle.S szinte teljesen elhagytam a cukrot.A terhesség idején nem híztam egyetlen kg-ot sem.Pedig nem diétáztam.Legalábbis a szónak a nálunk használt értelmében.Persze hozzátartozik,hogy könnyített munkaidőben dolgoztam,így hetente kétszer-háromszor úsztam,ami addig jó ha egyszer-egyszer belefért az időmbe.Szóval réjöttem a titok nyitjára,ami hasolnó az általad leírtakkal.Magamban nevettem,mikor egy ismerősöm azt mondta,még a karácsony végigeszi,s januártól diétázik.Ennél nagyobb marhaságot.Felszed az ünnepek alatt még három kilót,amit nem is biztos,hogy lead,mielött feladná a fogyókúrát.Egy szó mint száz,az a tapasztalatom,hogy elöbb fejben kell rendet tenni.S mindenkinek ajánlom elolvasni amit írtál.

Selectfood írta...

Köszönöm, hogy ezt megosztottad velem, és jó tudni, hogy egyetértesz mindazzal amit írtam.
Én sem bírom egyszerűen felfogni, hogy miért kell végigenni a karácsonyt mindenféle hízlaló dolgokkal, miért hiszik azt az emberek, hogy az úgy van rendjén, ha karácsonykor felszednek (még) pár plusz kilót, és miért nem veszik már észre, hogy ha újra és újra diétáznak, de közben alapvetően nem változtatnak a szokásaikon, akkor nem jutnak messzire.

Tálaló írta...

Amit kifelejtettem:azért figyeltem az étkezésemre,hogy elkerüljem a terhességi cukorbetegséget,ami az elején sanszos volt.Akkor néztem táblázatokat,hogy a kolbászfélékben nincs szénhidrát.S leesett,hogy az"okoslisztek és okoshamburgerek"hazai helytartója miért reklámozza,hogy a zsír a barátunk.Na igen.A vércukrot nem emeli,s így nem hízunk annyira.És a koleszterin?A ló túlsó oldala...Aztán sok esetben a pénz meg az idő a kifogás.A helyi pacon ilyentájt nincs őstermelő,mert nincs rá igény.Pedig árulhatnának almát,céklát,sárgarépát,sütőtököt.Olcsók,egészségesek,finomak s helyben teremnek.Csak nem kellenek szinte senkinek.Én meg Szegedről hozatok a férjemmel hazai zöldséget,gyümölcsöt,ha nem a multik által kínált holland répát és társait akarjuk enni.
S még egy:soha nem veszek s nem vettem bolti kekszeket,chipseket.Ha vendég jön aszalt barack,szilva,dió,sótlan mandula meg ilyesmikkel knálom őket.Hát volt aki rám is furcsán nézett...

Selectfood írta...

Van itt a jobb oldali sávomban egy a Gazdapiac.com-ról beépített tájékoztató jellegű oszlop, arra kattintva pedig a honlapjukon lehet további infókat találni, hogy éppen hol és milyen magyar termény kapható.
Talán hasznát veszed!

nyarikonyha írta...

Bloggertársam,egyetértek veled, én is ezt vallom, ezt az elvet követem.Tálaló, nem tudom hol laksz, de én Bpesten ma is vettem sütőtököt, céklát, valamelyik nap pont ezt rakom fel a blogra. (nézz be hozzám is)Mindig van sok sok zöldség és gabonaféle, amit lehet fogyasztani, még a jeges, ínséges, napsütésmentes időszakokban is! Egészséges étkeket 2011-re!

Pixie Pie írta...

Szia! Muszáj egy kicsit nekem is hozzászólnom. :)
Lehet, hogy ez idétlenül hangzik egy tortás bloggertől, de mindennel egyetértek amit az egészséges táplálkozással kapcsolatban írtál. :) Bár nekem az az elvem, hogy a szülinap egy más tészta, akkor az ember elengedheti magát egyszer egy évben, nem fog egy kis cukorba belehalni. Amúgy az év többi napján a mértékletességet és a "szemét" élelmiszerek kizárását preferálom én is. Sajnos nem mindenki engedheti meg magának, hogy bioélelmiszereket fogyasszon, ráadásul a termeléssel együtt járó és a környezetből egyéb úton beszivárgó mérgektől úgysem mentesíthetjük magunkat teljes mértékben, de talán nem is lenne értelme, mert az immunrendszerünk nem lenne alkalmas azok kivédésére, ha valamilyen szinten nem találkozik ezekkel.
Én is próbáltam annak idején a 90 napos diétát, hasonló tapasztalatokkal. Ha súlycsökkentésről van szó, nekem egyedül a Candida-diéta vált be, de gyanítom, hogy az is leginkább amiatt, hogy a hasznos élelmiszereket helyezi előtérbe.
Egy dologgal kapcsolatban vitatkoznék csak veled, az pedig az lenne, hogy az olaszok kizárják a gyorsétterem láncokat. Igaz, már elég régen, de volt alkalmam jó pár hónapot eltöltenem náluk egyhuzamban és amellett, hogy McDonalds is volt szép számmal, Wendy's-t és más gyorsétterem láncokat is láttam, ami mindig dugig volt. Szerintem náluk a fiatalabb korosztályra ugyanúgy hatnak a reklámok és a multikat teljes mértékben ez az ország sem zavarja el alapból, legfeljebb egyéb iparágaikat védik a konkurenciától.
Szóval csak ennyit akartam, különben meg szuper az írás! :)

Selectfood írta...

Köszönöm Nyárikonyha!
Egészséges étkeket 2011-re is! :-)

Pixie Pie, köszi a kedves szavakért, és az észrevételért! Nem egész Olaszországra értettem, hogy kizárják a gyorsétterem láncokat, hanem konkrétan egy pugliai falura, ahol Jamie O. tapasztalatokat szerzett.
Újra fogom nézni a videót és korrigálom a hiányosságot.

Pilchard írta...

Kedves Selectfood!

Én is egyetértek abszolút Veled,de leginkább azért írok hogy elmondjam mennyire megdöbbentett Gyöngyi reagálása a véleményedre,egyáltalán nem sértő,nem bíráló,szóval semmi negatív hangvétel nem volt a hozzászólásodban.Eredetileg oda akartam ezt megírni, de így jobb is ,úgy látszik csak olyanok véleményét várják akik egyetértenek Velük mindenben.
Szerintem nagyon jókat írtál a kommentben oda,és végig kedves,korrekt voltál.Csak ezt akartam elmondani.

Selectfood írta...

Neked is nagyon köszönöm Pilchard!
Szerintem sem voltak rosszindulatúak a megjegyzéseim, de ha egyszer nem értek a módszerrel egyet, akkor nem mondatom annak az ellenkezőjét.
Ráadásul bosszantott az is, hogy az ajánlott víztől egy szó sem esik azon kívül, hogy kell a diéta mellé, márpedig nem mindenki ismeri, és nem is biztos, hogy mindenkin kedvező hatást fejt vagy fejtene ki.
Na, de mindegy is, mert ők (állításuk szerint) ezt úgyis jobban tudják.

Kriszta írta...

Én csak most bukkantam erre az írásodra, a blogodat is csak néhány hónapja olvasom, de mindenben egyetértek, amit írtál. Nem diétázni kell, hanem egészségesen étkezni, finomakat enni, sportolni és élvezni az életet.

Selectfood írta...

Kedves Kriszta,
örülök, hogy bekukkantasz hozzám és hogy egyezik a véleményünk!
Én mindenféle diétát (amit súlycsökkenés reményében követnek az emberek - butaságnak tartok.