2011-02-08

Mandulás-ricottás citrustorta







Ízében és színében is friss üde ez a gyorsan elkészülő torta, amiben a krémet liszt helyett mandulával, cukor helyett pedig fruktózzal kevertem ki.
Szerintem vérnaranccsal, naranccsal is jól működik a recept. Egy próbát mindenképpen megér!


Hozzávalók

1 db édes tortaalap / fele-fele arányban sima és teljes kiőrlésű búzalisztből, továbbá 100 g vajból készítve
4-5 ek fruktóz
2 db (360 g) biocitrom és 2 db (150 g) biolime reszelt héja és leve (a rostokkal együtt)
50 g olvasztott vaj
5 db tojás
150 g finomra őrölt mandula
250 g ricotta (vagy tehéntúró)

kandírozott biokumquat a díszítéshez

Elkészítés

1 A tortaalapot egy 28 cm-es kivajazott kapcsos tortaformába úgy helyezzük, hogy 3-3,5 cm magas pereme legyen. Süssük elő 15 perc alatt, eközben keverjük ki a krémet: a citrusok levét és héját keverjük össze az olvasztott vajjal és a fruktózzal, majd egyenként adjuk hozzá a tojásokat - elektromos habverővel folyton kevergetve -, végül a ricottát és az őrölt mandulát is dolgozzuk benne csomómentesre.

2 Öntsük a masszát a tortaalapra és toljuk vissza a 180°-os sütőbe további 45 percre. Süssük a sütő középső fokozatán.

3 A kandírozott kumquathez egy kevés nádcukrot olvasszunk fel egy pici vízzel, hagyjuk lehűlni, majd keverjük hozzá a vékony karikákra szelt gyümölcsöt. Forgassuk jól össze, és kiszárítva vagy egyszerűen csak így fogyasszuk a tortára téve.


Megjegyzés: Biocitrusok hiányában ne használjuk fel a gyümölcsök héját. A kumquat elhagyható, nélküle is nagyszerű a torta, de az tény, hogy igazán különleges ízvilágot varázsol a lime-, és a citromíz mellé.


Egy korábbi bejegyzésem alkalmával már részleteztem, hogy miért nem ajánlatos a nem biocitrusok héját elfogyasztani.

5 megjegyzés:

Pixie Pie írta...

Isteni finom lehet és nagyon guszta is!

Selectfood írta...

Tényleg az.:o)

Foodafok írta...

Imádni való! Akarom mondani, Enni való!

Eszter írta...

Naggggggggyon jó recept és szuper képek!

Selectfood írta...

Köszönöm Foodafok és Eszter!
A recept jobb ám a képeknél. :-)