2012-10-16

A budai Bock Bisztró

Gasztrotúránk következő állomása majd' két hete a nemrégiben megnyitott Bock Bisztró Buda volt.

„A falánkság több embert ölt, mint a kard.” - A Bock Bisztró egyik aranyköpése
Azzal a  meggyőződéssel érkeztünk oda, hogy tutira nagyszerű ízélményben lesz részünk, és ez - nem meglepő módon - így is történt. A Bock Bisztró Budán is hozza a tőlük már megszokott, kimagasló színvonalat.

Az étteremválasztás helyszíne véleményem szerint remek. Könnyen megközelíthető, ugyanakkor nagy forgalomtól mentes. Kellemes, madárcsicsergős helyet választottak a második éttermüknek Bíró Lajosék. És még csak az egész városon sem kell átbumlizni érte - mármint annak, aki nyugatról érkezik.
Két szinttel, a pesti étteremhez képest jóval tágasabb belsővel, továbbá egy nagy, és egy kisebb terasszal is rendelkezik az épület. Stílusát tekintve B.B.-s, de az elsőnél modernebb kivitelben. Az alagsorban helyet kapott egy hangulatos pincerész, sok asztallal és sok-sok borral.
A hatalmas borszekrény, a parafadugó-dekorációk természetesen az első szintről sem hiányozhatnak. Az étterembe belépve igazán családias légkör fogadja a vendéget: végig sorakoznak a falon a Bisztróban dolgozók aláírt gyermekkori fényképei. A falakon továbbá helyt kapott még jópár Bock Bisztróról íródott képes cikk is.

Ottjártunkkor éppen nem volt táblamenü, de a menüsorban néhány ismerős étel mellett, ígéretes újdonságokkal is találkoztunk. Lássuk, hogy miket kóstoltunk!




Hideg vegyes ízelítő Lali chef kamrájából (házi kolbász, szalámi, pancetta, töltött szűz...) és a ház ropogós héjú, puha belű kenyere
Hihetetlen(ül finom) zöldségleves (balra)

Tintahal húsos-erős mártásban, üvegtésztával (balra) - ez az én személyes, már-már függőséget okozó kedvencem lett, bármikor tudnék belőle fogyasztani egy tányérkával.
Felejthetetlen kéksajtos süllő zöldségekkel (jobbra)

Érlelt marhabélszín fokhagymákkal és grillezett paprikákkal, burgonyával (balra)
Malaccsülök pörkölt, kenyérben sült szűzzel (jobbra)
 
 Málnás csokikrémes (Veszélyes!)





Mi biztosan visszatérünk! Azok pedig, akik még nem voltak, de tervezik hogy elmennek, ne halogassák sokáig. ;)

Nincsenek megjegyzések: