2010-09-05

Olívabogyóval sült imperador


Volt egy szép, nagy portugál Imperador (Berys decadactylus) nevű hal a fagyasztómban, amiből a kiolvasztáskor még nem tudtam, hogy mi is lesz.  (magyar nevére sajnos még nem bírtam rájönni, de dolgozom rajta)
Másnap nem sokat gondolkoztam, csak körülnéztem a kertben és már pakoltam is rá amit akkor éppen jónak láttam.

Került rá bőven (mennyiségek nélkül):

fokhagyma
salotta
indiai citromfű (lehet szárított is)
petrezselyem, rozmaring, izsóp, kakukkfű, snidling
citrom (karikák és facsart lé)
olívaolaj
széttépkedett citromlevelek
tengeri só
frissen őrölt színes bors

A hagymákat, zöldfűszereket felaprítottam, összekevertem a többi hozzávalóval, majd a beirdalt halat kívül-belül bedörzsöltem vele. Hőálló tálba fektettem, raktam mellé olajbogyót és újkrumplit, amit meghintettem egy kis sóval, és meglocsoltam olívaolajjal. Öntöttem alá egy keveset abból a száraz fehérborból, ami még a hűtőben várakozott a sorára, majd kb. 180°-os sütőben készre sütöttem.

Az olajbogyó remekül kiegészítette ezt a fantasztikus imperadort, de biztos vagyok benne, hogy ez az elkészítési mód dubrincsból, vagy más halból is finom lesz.

Update: Merlyn segítségével fény derült az Imperador (Berys decadactylus) magyar nevére: Tízujjú hal, és a Nyálkásfejű hal-félék közé tartozik.

2 megjegyzés:

Merlyn írta...

Beryx decadactylus - Tízujjú hal

http://mek.niif.hu/03400/03408/html/2299.html

mellesleg teccik a blog, gratula :)

Selectfood írta...

Köszönöm szépen Merlyn! :-)